Így alkalmazzák világszerte Trump beutazási tilalmát
Több cég is megmozdult a Trump által kitiltott muszlimokért, miközben menekültek rekedtek Kenyában, és az Air France-nak is le kellett szállítania utasait a gépeiről.
Több cég is megmozdult a Trump által kitiltott muszlimokért, miközben menekültek rekedtek Kenyában, és az Air France-nak is le kellett szállítania utasait a gépeiről.
Brüsszelben is nekiestek a rendeleteknek.
Nem csak tüntetőkkel teltek meg az amerikai repülőterek, miután Trump beutazási tilalomról döntött, sok ügyvéd is odaérkezett, hogy segítse a belépésre várókat.
Júliusban lehet a nagy találkozás a G20-csúcs előtt, de még semmi sem biztos.
„Engedjék be őket” – ezt írta mellkasára Jocelyn Towne színésznő, és így jelent meg a televíziós és filmszínészek céhének (SAG) vasárnap esti díjátadóján Los Angelesben. Nemcsak ő tiltakozott Donald Trump amerikai elnök muszlimokat sújtó rendelete ellen, amely világszerte felháborodást váltott ki hétvégén.
A német üzleti élet főbb szereplői nagyobb bizalmat szavaznak az új amerikai gazdaságpolitikának, mint ahogy ezt a média sugallja.
Miközben elnöksége második hétvégéjén az egész világot felforgatta, Donald Trump vasárnap délután családjával és barátaival együtt megnézett egy animációs filmet.
Pedig a petíciót már közel egymillióan aláírták.
Bush külügyminiszterének egykori tanácsadója arról ír, hogy Trump ennél csak rosszabb lesz, de végül el fog bukni az amerikaiak és az amerikai intézmények ellenállásán.
Az amerikai elnök közleményben is nyugtatni próbálja a hét érintett muszlim ország állampolgárait sújtó korlátozás miatt háborgó közvéleményt.
A petíciót valószínűleg a londoni parlamentnek is meg kell vitatnia, mert pillanatok alatt túlteljesítettek a brit állampolgárok: a szükséges százezer aláírással szemben már több mint 500 ezren látták el szignójukkal a kérvényt. A királynőnek nem akarnak kellemetlenséget okozni.
Az Egyesült Államokban valóban működik a demokrácia: a hivatalba lépett elnök rendeletét már négy szövetségi állam bírósága függesztette fel, miközben az emberek ismét utcára mentek, hogy tiltakozzanak a muzulmánok diszkriminációja ellen.
Az amerikai elnök, a magyar külgazdasági és külügyminiszer és a bajor kormányfő is oldaná Oroszország elszigeteltségét.
A 317 millió felhasználóval büszkélkedő közösségi oldal egyértelművé tette, mit gondol a közismerten Twitter-őrült amerikai elnök beutazási korlátozásairól.
A Fehér Ház egyik vezető hivatalnoka, úgy tűnik, módosított Trump elnök pénteki rendeletének egyik kulcspontján, és azt mondta, hogy azoknak, akiknek zöld kártyájuk van, nem akadályozzák meg, hogy visszatérjenek az Egyesült Államokba.
A futózseni, Mo Farah is kiakadt Trumpon. A szomáliai származású olimpikon attól tart, hogy nem tud visszamenni gyermekeihez az Egyesült Államokba.
A világ egyik legbefolyásosabb politikai elemzőcsoportja, a Cato Intézet munkatársa tételesen cáfolta és nevetségessé tette a hét muszlim állammal szemben hozott elnöki intézkedés indokait. Az elemző ugyanakkor úgy látja, hogy a lista a jövőben bővülni fog, ez még csak a kezdet Donald Trump kirekesztő politikájában.
A német pénzügyminiszter elismerte, hogy a 2015-ös menekültáradat során kicsúszott a kormány kezéből az irányítás, de szerinte "az a legkevesebb, hogy tanulunk a hibáinkból". Wolfgang Schäuble Trumpról se feledkezett el.
A kormány egyelőre nem, a képviselők azonban már tiltakoztak Donald Trump pénteken aláírt rendelete miatt. Az iraki parlament külügyi bizottságának vasárnapi közleménye szerint Bagdadnak a "szemet szemért, fogat fogért" elvet kellene alkalmazni az Egyesült Államokkal szemben.
Az al-Kaida fegyvereseivel vívott kemény harcban egy kommandós meghalt, három másik katona megsebesült.